Vida Zsombor János születésének története…
Így 6-10 hét elteltével megpróbálom felidézni kisfiam születésének eseményeit…
2007. május 9-én reggel, amikor felkeltem nem gondoltam volna, hogy aznap megindul a szülés. Igazából arra pl. már nem is emlékszem, milyen idő volt aznap… azt hiszem talán szép napos… azt tudom, hogy egy vendéget vártunk, így kicsit több vacsorát kellett csinálni… és arra is emlékszem, hogy bevillant, hogy mi lesz, ha pont aznap indul meg a szülés, amit nem tartottam valószínűnek. Jóllehet előző nap elmentem Baluék meccsére drukkolni, hogy segítsem a szülés megindulását, de aznap nem történt semmi, maximum annyi, hogy én vezettem a jegyzőkönyvet a meccsen. Nagyon jó kis meccs volt, természetesen a fiúk győztek.
Napközben éltem a szokásos kis életemet, dél körül leültem az internet elé, amikor is arra lettem figyelmes, hogy a köldököm helyén egy kráter keletkezett, ugyanis Babókám beszippantotta… gyorsan dokumentálva az eseményeket lefotóztam és elküldtem Balunak az alábbi levél kíséretében… kép is csatolva….
„Szia!
Nem tudom látszik-e a képeken, de a fiad beszippantotta a köldököm!!! Fájdogálok... :-( még nem rendszeresen, de ma elég aktívan... no pussz”
Balu persze rögtön nagyon izgatott lett, hogy amint tud jön haza, mert ma tuti szülünk, a vendéget lemondta, én nyugtatgattam folyamatosan, hogy azért ne izguljuk túl, szerintem nem lesz semmi, a szokásos kis megkeményedések aztán annyi (a kráteres jelenség meg már máskor is előfordult, igaz akkor nem volt ilyen mély J)
Summa summarum odaraktam a csirkét sülni és szóltam Balunak, ha már jön haza hozzon egy kis finom rétest… úgy megkívántam. Közben mostam is, anyu hívott, amikor elkezdtem 3 óra fele teregetni, neki is meséltem a történéseket, de még mindig nem gondoltam volna, hogy ez a nap az a nap lesz, pedig teregetés közben már egész érdekesek voltak a méhösszehúzódások.
Négy óra tájban megjött Balu, még mindig viccelődtem ezerrel, majd megnéztem a híradót, amikor is Balu szólt, hogy azért kezdjem el mérni az időket a fájásoknál, és nagy meglepetésemre standard 15 perces fájások voltak, de még abszolút kibírhatóak, de persze nem tudtam eldönteni, hogy akkor ezek esetleg jóslófájások (amik azelőtt sosem voltak), vagy mik?!
Megnéztem a híradót, megettem egy vagon rétest (ami utólag persze nagy hiba volt, mert Balu ugyan mondta, hogy barátaink mondták, hogy ilyenkor egyek nyugodtan, mert ha hosszúra nyúlik a szülés, akkor meg milyen éhes leszek a végére, de hát alapjában véve, nem jó szülés előtt túlterhelni a gyomrot és a beleket).
A híradó utáni műsorokra a fájások igencsak 10 percesek lettek és erősödtek. Felhívtam a szülésznőt, aki mondta, hogy ne izguljak, ezek csak jóslófájások, de azért üljek be egy kád meleg vízbe (jézusom mióta nem ültem be egy kád vízbe és még meddig nem fogok!!!) és ha nem múlik el, akkor szóljak. Amint letettem a telefont így is tette
m, és szinte rögtön 5 percesekké módosultak a fájások és már igencsak kellemetlenek voltak, ide is mellékelek egy fotót, itt még a 10 perces fájásoknál tartottunk és éppen az étkezőben mérem az időt két összehúzódás között J
Ezek után kezdtek felgyorsulni az események, már igencsak 10 óra fele járt az idő, most már Balu hívta a szülésznőt, aki még mindig kitartott álláspontja mellett, de azt mondta, ha nem múlnak el, akkor hívjuk megint és irány a kórház. Ekkor én már az emeleten járkáltam, és legtöbbször a gyerekszoba ajtajába, vagy ablakába kapaszkodva nyöszörögtem, tudniillik már tényleg nagyon fájt és majdnem sírtam Balunak, hogy ha ezek csak a jóslófájások, akkor én császárral szülök…
Hátra volt még a borotválás, amit nem akartam a kórházi személyzetre és az életlen borotvájukra bízni, ez Balu feladataként volt betervezve. Már korábban kivitelezni akartuk, de még vártunk vele, így aztán az 5 perces fájások közepette kellett megejteni, ami azért volt vicces (ott annyira nem), mert fekve nem bírtam a fájásokat végig, így 5 percenként félbeszakítottuk és rohantam egy kört az emeleten, míg tartott a fájás, aztán folytattuk… hát eltartott egy ideig.
Ezt a projektet befejezvén, Balu lerohant szendvicset készíteni, hogy tudjunk szülés után mit enni (egy falatot sem ettünk utána), amikor hívtam egy fájásnál, akkor felrohant, de a téliszalámi és paprikaszagú keze miatt, szinte rögtön el is küldtem, mert felborult tőle a gyomrom (azóta sem tudnék téliszalámit enni).
Ekkor már éjfél körül járt az idő, Balu bepakolt a kocsiba, felöltöztünk és bár korábban azt gondoltam, hogy nem szeretnék éjszaka szülni, mert milyen fáradt leszek éjjel és biztos nem lesz erőm, most hálát adtam az égnek, hogy éjszaka van és 15 perc alatt bent voltunk a Szent Imrében. Így is két fájást a kocsiban kellett végigélni, de ha mindezt napközben egy esetleges nagy dugóban kellett volna átélni, tuti kitépem a hajam…
Fél egyre beértünk a kórházba ahol az előtérben várakozott egy kispapa egyedül és egy kispapa és kismama. Az előtérben kellett várakozniuk azoknak, akik már bent voltak, mert megindult a szülés, viszont még nem volt olyan stádiumban, hogy szülőszobára menjenek, és szabály szerint ilyenkor a kismama a vajúdóban vajúdik, a kispapa kint vár… a párocskánál meg a lány annyira jól érezte még magát, hogy még csak a vajúdót is kihagyta… én persze útközben megkapaszkodtam egy oszlopban és próbálkoztam ekkora közönség előtt nem kiabálni…
Beértünk, megvizsgált egy doktornő aki mondta, hogy bizony 2 ujjnyira ki vagyok tágulva, megkapom a beöntést, utána menjek a vajúdóba, míg megjön Éva szülésznőnk, aki egyébként befutott nemsokára.
A beöntés után inkább a mellékhelyiségben tartózkodtam, mint a vajúdóban (ahol szintén volt egy lány (mármint a vajúdóban), aki később a szobatársam lett), majd megérkezett Éva, aki megvizsgált és mondta, hogy akkor menjünk be a szülőszobába. Balu beöltözött és jött velünk, majd mondta Éva, hogy szerinte álljak be a zuhany alá. Kaptam egy nagy labdát, amire rá lehetett volna ülni (én nem éltem vele)… Na a zuhanyban eltöltött 1 óra életem legkeményebb egy órája volt, ugyanis mint később kiderült itt még kitágultam 4 ujjnyira, ami nem kevés fájdalommal járt, ráadásul a víz nekem csak két fájás között esett jól, fájások alatt meg kapaszkodtam amibe tudtam, szegény Baluba is… ami meglepett és amire nem számítottam, az, hogy rengeteget véreztem (utólag tudom, hogy ez tök normális), csak valahogy nem volt számomra evidencia, hogy ennyit fogok vérezni szülés alatt. A zuhanyos 1 óra végén, már sokszor nyomási inger is jelentkezett, így szóltunk a szülésznőnek, befeküdtünk a szülőszobára… aki mondta, hogy ha nyomnom kell, nyomjak nyugodtan, ami kicsit meglepett, mert azt hittem a toló fájások egyértelműen azok lesznek, amiben nem volt hiba, mert egyértelműen azok voltak, viszont sok volt belőle és nem csak effektív a baba kinyomásakor…
Tehát vajúdgattam csendben (vagy nem csendben… ), néha meghallgattuk babóca szívhangját, a szülésznő várta a doktor láthatóan türelmetlenül, mert többször ránézett az órájára…
Doktor úr befutott, csodálkozva megállapította, hogy milyen jó a hangulat, meg is dicsért minket, ami bevallom nagyon jól esett, bár én csodálkoztam, amikor mondta, hogy általában ideges a hangulat… én meg azért ha volt érkezésem kinevettem a fájásokat, bár ez inkább túlélési taktika volt, de bejött. A doki is megvizsgált, mondta, hogy már szinte eltűnt a méhszáj, megrepesztette a burkot, vártunk még egy-két fájást, majd segített teljesen eltűnni a méhszájnak, ez volt a numero kettes számú legerősebb fájdalommal járó beavatkozás….
Ekkor már három óra körül járt az idő. Itt bevallom lelassult egy kicsit a szülés, mert gyengültek a fájások, én is elfáradtam a rohamtempóban (pedig a doki azt is mondta a lábammal a vállán, hogy bikaerős nő vagyok J (hihetetlen, hogy az ember lányának még a szülőszobán is lehet bókolni J) Kaptam egy kis Oxytocint… ami segít erősíteni a fájásokat, guggolásztam az ágy mellet, már minden szemérmem odalett, bár bevillant, hogy ezt most vajon az utcáról látják-e, mert hogy ez a művelet az ablak előtt zajlott, de Balu utólag mondta, hogy be volt húzva a függöny.
Szóval végül még 1 óra 45 percig harcoltunk, aztán egyszer csak a szülésznő segítségével, a baba feje átjutott a legszorosabb részen és megérkezett… ekkor mondta a doki, hogy megfoghatom a kis haját, de nem volt erőm, inkább sürgettem, hogy akkor most már jöjjön ki… és ekkor valami hihetetlen erővel és érzéssel megérkezett a kisfiam a világra. Azt hiszem azt az érzést, amikor a kis teste kicsusszant, amíg élek nem felejtem el… az hátborzongató volt, és bár nem vagyok egy mélyen hívő ember, de azt gondolom, hogy azon kívül, hogy olyan volt az egész, mint egy Forma 1-es csapatmunka, Balu a hátamat, fejemet tartotta és bíztatott, a doki vállán az egyik lábam, a szülésznőn a másik és tényleg négyen együttes erővel csináltuk….. szóval azt gondolom, hogy a fogantatás, szülés a világ egyik leghihetetlenebb, legcsodálatosabb dolga, és ilyenkor vmi felsőbb erő tuti jelen van, és a végén elégedetten csettint egyet, elmosolyodik és megállapítja, hogy milyen jót alkotott ismétJ
Így történt, hogy 2007. május 10-én 4:45-kor megszületett Vida Zsombor János.
Külön köszönet érte férjemnek Balunak, aki nélkül egyrészt nem ment volna, mert Ő az az ember, aki számomra méltó rá, hogy az Apukája legyen… másrészt el sem tudnám képzelni, hogy milyen lett volna, ha nem lett volna a szülésnél jelen… így volt jó.
