2007. november 28., szerda
2007. november 27., kedd
Az új babakocsim
Egy kis cserével ugyan, de megérkezett az új babakocsim, ami jogger babakocsi, tehát lehetne vele futni is (ennek köszönhetően nagyon könnyű, ezt is meg kell szokni, nehogy kiboruljak belőle). Ma ki is próbáltuk, persze ebben a nagy hóban és jeges utakon, aminek az lett az eredménye, hogy alig tudtunk közlekedni sőt az egyik rosszul rögzített kereke kiesett a kocsinak útközben, amivel Anyu ott szerencsétlenkedett, míg arra jött egy bácsi, aki segített megszerelni...
(az orromon kenőcs van, a fejemen pedig az új sapkám, ami szokás szerint kicsit nagy:-))
(az orromon kenőcs van, a fejemen pedig az új sapkám, ami szokás szerint kicsit nagy:-))
2007. november 26., hétfő
Pelenkás képek 10 percben :-)
2007. november 25., vasárnap
Még csütörtökön Timi..
Csilláék
És igen!
A sok gyógytorna és itthoni tornagyakorlat meghozta a hatását és ma először úgy hogy megtámasztom a lábam felhúztam magam nézgykézlábba és hintáztam, később már annyira profi voltam, hogy minden lábtámasz nélkül is sikerülgetett... íme az első sikeres próbálkozások (és mellesleg úgy tűnik az első fogacskám is áttörte az ínyemet, de ez még annyira láthatatlan, hogy képen nem megmutatható, no meg hogy is tudná Anya lefényképezni :-)):

Vasárnapi ebéd sokadszorra
2007. november 20., kedd
Szemét ügy
Útra készülődve
Cseles
2007. november 18., vasárnap
2007. november 16., péntek
Ismét Buli
Tegnap végre eljutottunk Gödre a fiúkhoz, igen hosszú utunk volt, reggel még úgy ahogy gyorsan haladtunk, bár akkor is meg kellett állni a Nyugatinál enni, de aztán megérkeztünk a buliba, aminek nagyon örültem és egész nap fergeteges jó kedvem volt.
Jókat játszottam, vendég és saját játékokkal....

szokás szerint jókat ettem és kipróbáltam Vili barátom ágyát is, mondhatom hasonlóan kényelmes mint az én ágyacskám...

És gyönyörködtem a fiúkban, akik nagyon ügyesek és már nagyon sok mindent tudnak, rengeteget fejlődtek...

Jókat játszottam, vendég és saját játékokkal....
szokás szerint jókat ettem és kipróbáltam Vili barátom ágyát is, mondhatom hasonlóan kényelmes mint az én ágyacskám...
És gyönyörködtem a fiúkban, akik nagyon ügyesek és már nagyon sok mindent tudnak, rengeteget fejlődtek...
2007. november 15., csütörtök
Szórakozni jó
A mai este úgy kezdődött, hogy a nemrég beszerzett szivacspuzzlet Anya lerakta a fürdőszobába és így élőben tudott szórakoztatni, míg elkészült a vizem. Ez azért történt, mert mindig nagyon sokat veszekedtem amikor a szobámba hagyott egyedül ilyen későn és fáradtan...

Majd fürdés után egy óriási nagyot bohóckodtunk Anyával....

Majd fürdés után egy óriási nagyot bohóckodtunk Anyával....
2007. november 14., szerda
Macit ölelgetni jóóóó
2007. november 11., vasárnap
Márton napi libák (azaz Zsombor névnap családi ünneplése)
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
