Vida Benedek Tamás születéstörténet
Régóta tartozom egy történettel, hiszen Zsombiét is leírtam és Benőét is le szeretném…
Nehezebben érlelődött meg bennem, talán mert letarolt és talán mert akkor aludtam át utoljára éjszakát egyben J. Igazság szerint szerintem rögtön szülés után le kellett volna írnom, mert az utána következő hetekben, hónapokban azt állapítottam meg, hogy most az érzések jobban megmaradtak, mint az események, ezért aztán inkább halogattam… (no meg két gyerek, az két gyerek)J. Maga a történetet lehetne hosszú és rövid is. A hosszabb verziót választom, azaz egy kis mese a születés köré J
Benedekkel 2009. február 28-ra voltam kiírva, de persze már középidőben kinyílt egy kicsit a méhszájam, ami most viszont úgy is maradt (tehát nem nyílt tovább, mint Zsombornál).
Ráadásul Benő nyugis terhesség volt, bár a vége fele már nagyon nyomott és ugye ott volt Zsombor, akit rendületlenül emelgettem, szórakoztattam, ahogy bírtam. Néha elfogott a rettegés, hogy vége van az édes kettesünknek, de valahogy nagyon bíztam Benedek nyugalmasságában, hogy nyugis gyerek lesz. Nem úgy nyugis, hogy nem problémás, hanem nyugalmat áraszt majd és ez átsegít minket a kezdeti nehézségeken… szóval vártuk már nagyon Őt.
A 36. héten a nőgyógyászom komolyan és mélyen a szemembe nézett és közölte, hogy szerinte már többször nem találkozunk a rendelőjében, mert hamarosan szülünk. Nem lett igaza (pedig én is azt éreztem, hogy félig kint van már a feje J).
A legtöbb kalamajkát a jósló fájások okozták, amiket eddig csak hírből ismertem, hiszen Zsombornál nem voltak, míg Benőnél kétszer is megjártam velük, no és még ott volt a bűvös február 20. aminek sokan drukkoltak (én speciel nem annyira).
Szép nagy telünk volt, így rengeteget jártunk az ikrek és főleg anyukájuk segítségével szánkózni, ahogy közeledett a kiírt időpont és Benő még mindig sehol egyre célzottabban jártunk szánkózniJ. A 20-a is eltelt eseménytelenül (ez egy pénteki nap volt, kettős fronthatást ígérve, de nem ártott nekünk… ) így nyugiban ünnepeltük, amit lehetett J
Viszont a vasárnapi napon mikor hazajött Zsombor a nagyszülőktől (péntek este elvitték), szintén kimentünk szánkózni a kis dombunkra (itt Balu is velünk volt), nagyon furán kezdtem érezni magam. Mikor hazaértünk konkrétan fájásaim voltak, rögtön nagyon ideges lettem, hogy akkor ez most elindult, ugyanakkor nem akartam Zsombit feleslegesen visszaküldeni a nagyszülőkhöz, de kockáztatni se mertem. Ehhez még hozzátartozik, hogy mivel Zsombor első szülésként is igen hamar jött, nagy félelmem volt, hogy a másodikkal nem érünk be a kórházba (és ugye a női megérzések…).
Apuékat hívtuk telefonon, mikor megjöttek Zsombi még aludt, így megvárták míg felébredt és szegény madárkámat már vitték is. Mi konzultáltunk a szülésznővel, aki meleg vizezést és homeós bogyókat javasolt, hogy ha ezek se indítják be, akkor semmi, bár mondta, hogy szerinte ez már be fog indulni. Ő is tévedett… nem indult be aznap, és este sem, így bevallom nagyon hisztisnősen és hormonokkal teli terhesen végigzokogtam az éjszakát, hogy hiába küldtem el Zsombit (nagyon zavarodott volt). Másnap felhívtam aput és hazahozta a kis manót.
A hét többi fele vad szánkózásban telt, volt olyan nap, amikor kétszer is felmásztam szánkózni, hátha segít valamit, már nagyon türelmetlen voltam, rosszul bírtam a végét.
Pénteken megint jöttek az erősebb fájások, Zsombit megint elvitték a nagyszülők, de most könnyebb szívvel engedtem el, éreztem, hogy ez talán most már a MI hétvégénk lesz.
Pénteken felhívtam a szülésznőt, hogy holnapra vagyok kiírva, mondta, hogy sebaj, holnap ő és a dokim is ügyeletben vannak, menjünk be, megnéznek.
Szombaton egész nap jöttek, mentek a fájások, enni nem nagyon mertem, de persze éhes voltam, szóval az felemásra sikerült és igen elég ideges voltam, hogy mi van már.
Benő szombaton, itt még bent:
Este hétre kellett menni a kórházba, hatkor már éreztem, hogy a fájások tényleg húszpercesek és ezek már olyan fájásszerűek voltak (egyébként egész nap éreztem, hogy ezek már néha tényleg úúúúgy fájnak).
Innentől fogva homályosulnak el az események, valószínű a tempó miatt.
Este hétre beértünk a doktor úr szinte rögtön előkerült és megvizsgált. De hogy???!!! Ilyen még nem esett velem (bár nyilván igen ritkán vizsgálják meg az embert 9 hónapos terhesen), de szegény doktor urat majdnem lerúgtam magamról. Ő kb. hatszor kért utána bocsánatot, én kb. hétszer, de és itt jön némi keserű szájíz, úgy gondolom, hogy ez a már amúgy is indulgató szülésnek egy szép kis szülésindító vizsgálata volt. Ezért kicsit haragszom rá és bár mindkét szülésem gyönyörű élmény maradt, ez fájó pontja a másodiknak. Persze a sűrű bocsánatkérések után a doktor úr közölte, hogy ááá még nagyon messze a méhszáj, ebből szülés nem lesz. Én viszont szintén ismertem már a testem reakcióit, szóval elég pontosan tudtam, hogy márpedig DE J.
Ezek után befektettek CTG-re, ahol én már öt percenként mereven bámultam a konnektorokat, mert igen durván beindultak a fájások, akkor még elhittem azt is, hogy a merev konnektorbámulással megúszom az egészet, mert ennél jobban már tuti nem tud fájni… ezen a ponton én is tévedtem, eljött az az idő, amikor egymillió konnektor sem segített volna…
Szülésznéni visszajött, elcsodálkozott az eredményen, mondta, hogy menjek ki a cuccokért pakoljak be a nagy közös vajúdóba, majd menjek mert felveszi az adatokat.
Kimentem Baluhoz ott igen nagy közönség előtt (ikrek születtek és az egész pereputty ott volt) egy fájást végigéltünk, ezután Balu vmiért még lerohant a kocsihoz én meg bementem átöltöztem, mondtam neki, hogy siessen.
Az adataim felvétele közben már kínos táncot jártam mert három percenként jöttek a fájások, amitől a lélegzetem is elakadt, de olyan komolyan nem vettek. Viszont a jó hír az volt , hogy felszabadult az alternatív szoba, így aztán Balu is hamar csatlakozott a szenvedéseimhez, rádiót is kapcsoltak nekünk (szerintem Juventus volt, Balu szerint Danubius) lényeg a lényeg tücctücc zene szólt…egyébként ez teljesen mindegy mint ahogy akkor is mindegy volt.
Aztán igen hamar megérkeztek azok a fránya bezavaró érzések, amikor az ember nem tudja eldönteni, hogy most wc-re kell mennie, vagy már tolófájásokat érez???? Legalábbis nekem mindkét szülésemben ezek voltak a legködösebb részek. Persze egyébként ezek már a tolófájások, csak míg én úgy készültem, hogy a tolófájás az 3-4 darab és kint van a baba, mindkét szülésnél nálunk ez a rész hosszabbra sikerült.
Szóltam a szülésznőnek, hogy azt hiszem tolófájásaim vannak, persze megint furán nézett rám (ezt a nem hiszem el hozzáállást nem igazán értem egyébként a részükről, végülis az ember csak tudja már mi zajlik a testében, pláne másodszorra), aki megvizsgált és riadtan közölte, hogy eltűnt a méhszáj, beöntésre nincs idő, irány a szülőszoba.
Gyorsan átmentünk, ott átöltöztem (úgy rémlik csak ott) és egy olyan hálóinget vettem fel, amit azelőtt sose, viszont igen tudatosan azt választottam, Balu meg is kérdezte, hogy kié volt… mondtam, hogy anyukádé… erre felsóhajtott és mondta, hogy jó akkor most már Ő is itt van.
Itt még egy-két fájást állva abszolváltam, tudom, hogy valamit mantráztam, talán azt, hogy nem bírok felmászni az ágyra és inkább állva szülnék, de valahogy csak felkerültem.
Bejött a doktor úr, úgy rémlik burkot repesztett, de az is lehet, hogy azt vhol útközben hagytuk el, ezekre egyáltalán nem emlékszem. Azt tudom, hogy most sokkal koncentráltabban tudtam tenni a dolgomat, jobban éreztem a kisembert, hogy nagyjából hol tart. Az erőmet nem pazaroltam felesleges üvöltözésekre, hanem tényleg csendben koncentráltam a fájásoknál.
Igen hamar rájöttek - amire mondjuk Zsombinál egy picit többet kellet várni - hogy méhszájnak maradt egy kicsi pereme, ami lassan tűnik el és akadályozza, hogy a baba feje átjöjjön. Ezt megoldandóan benyomtak vmit, amitől pikk-pakk eltűnt a perem és onnantól fogva a harmadik nyomásra megvolt Benedek.
A kicsusszanás volt megint a leghihetetlenebb élmény és persze meg is könnyebbül az ember már ilyenkor. Benőt is odaraktál először a mellemhez, Balu köldökzsinórt nyisszantott, majd hamar letisztították Benedeket és odarakták szopizni, aki egyből ügyesen vette az akadályokat (és azóta is nagy cicikirály). A kórházba érkezés és Benedek megszületése között 2 óra és 45 perc telt el.
Benedek megérkezett:
Egy kis józan elemzés a vége felé: Zsombor után madarat lehetett fogatni velem, hogy milyen szuper szülésem volt, már aznap ülni tudtam és azt gondoltam, hogy a világ legkönnyebb szülése volt. Benedek ahogy írtam fent, nagyon gyorsan született, amire sokan azt mondják: a mázlista. Félreértés ne essék Benedek születése után is boldog voltam, de éreztem, hogy ez most sokkal jobban megviselt. Úgy éreztem egyrészt, hogy közbeavatkoztak, másrészt a gyors(ított) tempó miatt az éjszaka folyamán jó párszor nagyon durva sokkos hidegrázásom volt. Aztán másnap persze már semmi bajom nem volt fizikailag, de lelkileg ezen része a dolgoknak megviselt és sokat töprengek rajta.
És egy kis pozitív elemzés a vége felé: Benedek beváltotta a hozzá fűzött reményeket, személyében olyan kisbabát kaptunk, aki a klasszikus, eszik, alszik, ürít pozíciót vette fel az első időkben és a mai napig van benne vmi ősnyugodtság… ilyen szempontból teljesen más, mint Zsombi. Egyedül az éjszakáinkat cibálta meg egy picit, de azokat feláldoztuk a kizárólagos szoptatás oltárán, egyáltalán nem bánva meg ezen döntésünket. Ráadásul mostanában az éjszakákat is elkezdte átaludni és már csak reggel igényli az összebújást, szóval egy szavam sincs (ráadásul sztem kevés finomabb dolog van, mint egy kisbabával összhangban aludni, de időben kell rájönni, hogy mikor zavarjuk már egymás köreit).
Persze köszönettel tartozom megint Balunak, aki fantasztikus segítség volt a szülés során végig és az első hónapokban is a rengeteg munka mellett komoly áldozatot hozott, hogy Benedekkel és Zsomborral ilyen jól sikerüljenek azok a dolgok, amiket célul kitűztünk.
És végül köszönettel tartozom Zsombornak is, hiszen nagyon klasszul viselte ő is az első idők nehézségeit, le a kalappal előtte. Komolyan sokszor csak ámultam, hogy milyen büszke testvérére és milyen szeretettel képes felé fordulni. Csak remélni tudom, hogy a kapcsolatuk ebbe az irányba fog fejlődni és képesek lesznek igazán jó testvérekké válni, mert szerintem az nagy kincs.
Mi mindent megpróbálunk megtenni ezért.
Szeretettel
