2008. január 30., szerda

Fürdés új módon

Nem is meséltem, hogy az utóbbi időben, már kivettük macit a kádból és vígan pancsikálhatok, figyelhetem, ha kidobálom a dolgokat a kádból, hova esnek, a fürdőszivacsomra is figyelnem kell, mert úgy tűnik Apa is igény tart a harapdálásukra, pedig nem is fogzik....













Játszóház

Ma elaludtam a ringatót, így mivel úgy is közösségi nap lett hirdetve a játszóházban (ami tőlünk két saroknyira van) délután gyorsan elspuriztunk, hátha tudunk ismerkedni hasonló korú gyerekekkel... Találkoztunk is a druszámmal, Zsomborral, aki kb úgy félt tőlem, mint múltkor Vili... de én nagyokat kacarásztam neki, hogy ne féljen... később Apa is befutott és elmélyedtünk az autópálya rejtelmeiben...

Egy szál kendőben

Ma történt némi baleset a pelenkázón, így át kellett öltözni... közben mókás képek készültek rólam:

2008. január 28., hétfő

Vasárnap délutáni idill...

Vasárnap délután én szórakoztam a szobában, Apu (!) vasalt, Anyu meg figyelt engem.... (illetve fotózott is)... és mindeközben kézilabda EB döntő...
Itt éppen Paul babám kezét rágcsálom, hátha segít a fogaimnak:














Előszeretettel pakoltam szét minden már összehajtogatott, de még el nem rakott dolgot:

2008. január 27., vasárnap

Keresztapa

Ma Andris Nagybácsim Keresztapuka is lett.... Sajnos a keresztelőre csak Anyu tudott elmenni, mert én igen frontérzékenyen fogat növesztek és ez óriási kínokkal jár...
Milán két hónappal (és féllel :-)) fiatalabb, mint én, így nem kizárt, hogy pajtások leszünk.
A keresztelő és keresztfia: Milán, gratulálunk Öcsü Bácsi!

Lázáréknál

Szombaton Lázár babát látogattuk meg, akit utoljára 8 hetes koromban láttam, így aztán volt nagy ámulás, hogy ki mekkora... Lázár egyelőre igencsak igényli a tisztaságot, hiszen egy felmosó rongy volt a kedvenc játéka, amivel néha úgy gondolta az én arcomat is meg kell tisztogatni.... a képen éppen rágóval kínál :-)

2008. január 26., szombat

Konyhai szekrény

Anya úgy döntött, hogy a lenti terepet is elkezdhetem felderíteni... ennek örömére még egy szekrényt is kaptam a konyhában, amit kedvemre pakolhatok ki-be..

Szakácskönyv

Úgy döntöttem ezentúl Anya fejből főzzön mindig, nem kell neki szakácskönyv!!!

Odaát....

Én már tudom mi van a járóka túloldalán! Szabad csintalankodás....

2008. január 25., péntek

Viliéknél az újévben először

Tegnap Viliéknél jártunk, nagyon mókás volt.
Először megkaptuk a karácsonyi ajándékunkat:




































Sokat kergetőztünk Vilivel, ugyanis valami miatt rettenetesen félelmetesnek talált:












Amikor nem kergetőztünk vagy az Anyukon csüngtünk, akkor is tisztes távolból szemlélt engem, azaz minimum az asztal túloldaláról:


















Próbáltam aludni is, nem sok sikerrel:


















Volt, hogy Zsuzsival romantikáztunk:














Itt éppen Anya manőverezik Vilivel és Velem:


















És végül árnyékos szépséges fotók:

2008. január 23., szerda

Életszerű kisbabás

Mivel a legtöbb képen ami ide felkerül mindig mosoly, móka és kacagás van, az életszerűség kedvéért íme egy átüvöltött 10 perc elkapott pillanata: én járókában, Anya konyhában, Apa borotválkozik, az orromon található hab is ezen tevékenység mellékterméke...

Ringató

Ma végre eljutottunk a ringató nevű foglalkozásra, ahová régóta készültünk (úszás helyett :-()... nagyon jól éreztük magunkat, máskor is megyünk:
Itt éppen lovacskázni készültünk:














Itt pedig kicsit felbátorodtam és elindultam felfedezni a terepet:

Figurák...

A közeljövőben azt hiszem több olyan figurát fogok bemutatni, amiből hatalmasakat lehet esni... (itt speciel sikerült):

2008. január 20., vasárnap

Tropicarium, avagy "emberárium"

Ma Anyuék úgy döntöttek, hogy a több hetes szobafogság után (a betegség miatt) végre csinálunk egy kis programot, így felpakoltunk és elmentünk a nem túl messzi Tropicariumba, mivel engem a halakon kívül leginkább az emberek kötöttek le, ezért gyorsan el is neveztük "emberáriumnak" :-)
Volt jó sok kisgyerek is, én magyaráztam nekik rengeteget, meg a halaknak is, de szerintem egyelőre csak a halak vették...(viszont ki kell emeljem, hogy a Camponában igen kultúrált a pelenkázó szoba, mert azt persze rögtön igénybe kellett vennünk :-))
Így sétáltunk mi Apával:














Itt éppen a hálót babrálom... érdekes dolog lehet ez a halászat:














Itt különböző teknőcöket láttunk, meg selyemmajmokat:














Megsimogathatom őket?














Jó meleg volt, kipirultam:














Itt éppen egy rája úszott el felettünk, oldalt is úszkáltak halak, sőt cápák is:


































Itt már Anya kezében:














Végül, mivel ritkán csinálunk ilyet (én speciel most először) még egy gyors szendvicset is elfogyasztottunk, hála égnek volt gyerekszék is, így én is megettem a tízóraimat:

Varga nagyszülőknél, illetve Öcsü bácsi szobájának felfedezése

Szombati napot Varga nagyszülőknél töltöttük, azon belül is a legtöbbet Öcsü bácsi szobájában voltunk, amit én igen nagy sikerrel fedeztem fel, illetve amortizáltam le... minden esetre a újabb fognövesztésem ellenére egész jól éreztük magunkat, jókat ettünk és Anya Nagyival még a piacon is sikerrel járt... képet sajnos csak egy párat tudok csatolni, mert Anyunak nem sikerült túl jól kezelnie Andris fényképezőgépét...
Itt éppen Andrisnak segítek kirakni a puzzlet...


















Itt pedig Nagypapi ökörködik Velünk...













Apa lábába...

nagyon jó kapaszkodni, sőt meg is kóstoltam, ami Apunak annyira nem jött be, én kis vámpír :-) (végül is ők is állandóan puszilgatnak, meg ilyenek...)

Fura...

hogy az ember előbb képes felállni, mint leülni, legalábbis az én esetemben ez így van... néha, néha azért mégis sikerül lecsüccsenni, illetve persze most már ezt is gyakoroljuk a tornán...

2008. január 16., szerda

Reggel...

Ma olyan rosszul aludtam, fel kéne valahogy másznom Anyáék ágyába, hogy tudjak még pihenni egy kicsit...

2008. január 13., vasárnap

Mostanában

olyan furán érzem magam, mintha mindig követne valaki....














azért ebben az is jó hogy mindig van játszópajtásom...

Új kilátás

Most hogy már egyre több helyen felkapaszkodom, egészen új formájában látom a dolgokat... ma kinéztem az ablakon a gyönyörű napsütésben... (végre, végre látjuk a napocskát...)

2008. január 12., szombat

Nagyiiii

Ma átugrottunk nagyihoz és amíg Anya elment bevásárolni, addig Nagyi és Apa szórakoztatott engem, vagy fordítva?! :-)

Ezen a héten...

túl sok minden történt, szóval most egyben tartunk beszámolót...
Először is sajnos a hét nagy részét a tűzoltó utcai klinikán töltöttük, ahol találtunk egy nagyon lelkiismeretes füldoktornénit (ha valakit érdekel szívesen megadom az elérhetőséget a szerk. :-)),
akinél még múlt hét szombaton jártunk először magánrendelésen, hétfőn felvettek a tűzoltó utcában a fülészeti osztályra, kedden pedig enyhe altatásban megműtötték a fülecskémet. Az altatás alatt megint kiszúrták a dobhártyácskámat és kiszipákolták az ott pangó váladék tengert...
továbbá remek orrtisztításos technikát tanultunk és gyakoroltunk, illetve kaptam egy szuper inhalálós szerkentyűt is.
Az egész tortúrát felnőtteket is meghazudtoló önfegyelemmel viseltem, végig megőriztem vidámságomat, csak a nagyon válságos pillanatokban sírtam...nagyon élveztem a rácsos kiságyat, amelyet átmenetileg kaptam (nem aludtunk bent), illetve amikor már nagyon-nagyon elfáradtam (3/4 5-kor keltem és 12 körül sikerült csak álomba szenderülnöm), akkor Anya vállán pihentem ki fáradalmaimat... egészen addig, amíg egy másik kisgyerek fel nem üvöltött....














És egy pár szösszenet a hétből:

Egyik nap így vártam Anyát egy szunyókálásom után, hogy mikor veszi már észre, hogy fent vagyok:














Ez a szuper inhalációs készülékem, amit már profin használok (Apa nadrágján a foltot is én okoztam, nem kell félreérteni :-)):


















Itt pedig kérem szépen Anya lerakott egy picit a járókába, hogy tudja csinálni a dolgát, erre megtréfáltam, mert hiába vitték már lejjebb a járóka alját, először feltérdeltem, majd pedig fel is álltam és ott álldogáltam, hogy ugyan vegyék már észre mennyire felesleges engem ide bepakolni: