A négy napos ünnep alatt Pécsen jártunk Ágiéknál, Kamilláéknál és persze az ifjúságnál :-) no de mindent sorjában.
Szóval csütörtökön elvileg alvásidőben elindultunk Pécsre. Anya naivan azt hitte, hogy kb. egy megállással sikerül az utat teljesíteni, ehhez képest vagy ötször megálltunk, először egy wc szünet miatt, ami nem lett sikeres, de legalább megismertem a kukoricát természetes közegében. Kb. 10 perc múlva megint tettünk egy próbát ez már sikeres volt és megint megszemléltük a kukoricát. Időközben Benedek is étkezett, így még kétszer büfizni is meg kellett állni és kb. az utolsó 50 km-en sikerült csak elaludnunk. Anyuék már itt sejtették, hogy nem is olyan egyszerű gyerekekkel nyaralni....
Ágiékhoz töréntő megérkezésünk után Benedeket rögtön Kamilla dédi ragadta magához:Hamar találkoztunk Orsival, Tamással és Hunor babával, ami azért volt örvendetes, mert Orsi és Apa harmad (!) unokatestvérek és Hunor babájuk nemrég született...
A szállásunk egy szuper kör társasházban volt Eszti (Apa másik harmadunokatestvére) lakásában volt, ami több szempontból is jó volt. Orsiék is ebben a társasházban laktak, tehát sokat találkoztunk, másrészről a társasház közepén egy saját játszótér állt... és még nem a hiper-szuper EU konform hanem az az igazi régi szocreál, tele izgalmasabbnál izgalmasabb játékokkal:
Itt éppen a szuper körhinta:

Reggelenként a nem túl messzi, de annál híresebb Magda cukrászdában vettük magunkhoz a reggeli kávé és édesség adagunkat:

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése